MENÜ
Nem az számít hogyan tudsz alkalmazkodni ehhez a kialakított világhoz,hanem hogy mit fogadsz el,és mit hozol ki ,belőle!   /Molnár Gábor/
Kutatások,tények,információk

Pió atya Magyarországról szóló próféciája

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"


(Lejegyezte Pió atya
)

 

Az idő mindig közel van mondta Jézus.

A magyar népek hatalmas nagy családjában ez mára teljesen időszerű, hiszen lassan elfogyunk.

Még egyszer kérdezem magatól, de hol is kezdődött az egész?

-Talán akkor, amikor a Habsburg monarhiából szerettünk volna ismét kiválni 1848-ban?

- Vagy már Szent István idején, miután behódolva a Nyugati keresztényeknek, lemészároltatta Koppányt, annak vezéreit és vele több százezer Igazhitű Magyart, aki nem akarta feladni ősi vallását?

Nehéz eldönteni. Az viszont biztos, hogy egy népcsoport mindent megtesz a Magyar nép eltűnése érdekében és ehhez talál idegen és hazai földön partnereket!

Fegyverrel soha nem tudták ezt a népet megverni!

Ellenségeink ekkor más eszközt találtak fel! Az identitásunk megszüntetését!

A ránk eröltetett Finnugorizmussal, amit ll.-ik Piusz Pápa iktatott 1412 évi törvényerejű egyházi rendeletbe: "A Magyarok Finnugor törzsből származnak! Történelmük nem kutatható!" 
Tehát a Jahve Isten földi helytartója dönti ezt el? Ki volt ez az ember? Miért gyűlölte a Magyarokat?

Igen kedves Barátaim a Vatikán nem csak akkor gyűlölte már  a Magyar népet, hanem 907-es pozsonyi csatában 6 vatikáni érsek volt a hadvezér!! A gyűlöletet mégjobban fokozódott azzal, hogy Árpád Vezér a Fiaival 35 ezres sereggel az utolsó szálig elpusztította a 125 ezres Német-Róma-i sereget, amihez a Vatikán Jézus nevében 45 ezer katonát és 6 Érsek tábornokot adott, a zászlajukra pedig az volt írva:

" Isten nevében, az utolsó Magyar vérig"

A győzelmünk igazolta, hogy Isten minket támogatott!  De akkor a Vatikán zászlóira melyik Isten nevét írták? Ez a kérdés nem engedett nyugodni és mivel maga Jézus mondta:

"Az idő mindig közel van".

Nem kedves olvasó!  Az idő eljött!

Minden Magyar embernek tudni kell az igazságot, arra a zászlóra a zsidó Isten neve (Jáhve) volt írva! Annak nevében törtek a Kárpát medencénkre a Vatikán seregei! Ami félelmet kelthet minden megtévesztett isten hívő Magyar emberben, a Bibliában most is több száz helyen szerepel ez a név! Judeó-kereszténység? Igen. Magát a Bibliát is a zsidó papok írták, benne felejtve a sok ellentmondást, amelyekre hamarosan rámutatunk.

Tehát a második "fegyver" volt a Magyarok hitének, hitéletének teljes megsemmisítése!

Harmadik "fegyverük" a világuralomra törekvő népcsoportnak, a legkegyetlenebb, amit bevetettek hazánk ellen, az a PÉNZ!

Mert ugye azt mindenki tudja, hogy a Világ pénzhatalma és a Bankok az Ő kezükben vannak, és  a  Magyar nép teljes megsemmisítése a céljuk  az adósság és hitel csapdájukkal!

Sajnos hazaárulók, kollaboránsok, kapzsi emberekből nincs híján Nemzetünk, így ehhez a tervhez találtak megvásárolható vezetőket terveik akadálytalan végrehajtásához! Ha valaki szememre vetne ezért egy betüt, vagy szót, az nézze meg az esti Hiradókat!

Félelmet az vált ki belőlem, hogy nem látszik ez ügyben a Magyaroknak kedvező megoldás!

Itt sok kérdés merül fel még bennem és gondolom másban is!

De sok ember nem várja meg a választ, hanem végső félelmében önmaga ellen fordul, legyen 8 éves !!!! Vagy érett korú, de naponta követnek el az emberek emiatt öngyilkosságot végső reménytelenségükben!

Mielőtt megölnék magukat, joguk van tudni az igazságot nekik is!

 


 

Hírek

  • Eltitkolt információk

    Mi az, amit eltitkolnak, vagy a képzési rendszerek, illetve média "érdek" miatt nem tudunk róluk, vagy nem a teljes, illetve objektív igazságot tudhatjuk meg. Echart Tolle írta: "Legtöbb ember nem a tudatosság, és tudattalanság közt, hanem a tudattalanság szintjei közt mozognak." Ezt használják ki az olyanok, akik önös érdekeiket vetítik ránk, és manipulálnak minket, és ezek eddig nagy hatásfokkal is működnek.
    Ezen lehet, és kell is változtatni, nem az a megoldás, ha a világban egymást, és a politikát szapuljuk, hanem segítenünk kell, és segítséget kell kérnünk egymástól, magunkért, és egymásért.
    Természetes, hogy elkeseredéseinknek hangot akarunk adni, és kell is! - de az nem mindegy, hogy hol, és miképpen. Mindenre van megoldás, ahogy mindenre van magyarázat is. Tény, hogy a kialakult nézeteink többnyire a hiányos informálódás, vagy túl egyirányú (igény-ű) nézetek miatt alakulnak olyanná, amilyenné (pl. a hovatartozási ösztön miatt is). Ezért is lehetséges ennyi szélsőség, és kilátástalanság, valamint eluralkodóban van a tehetetlenség érzése, és reménytelenség.

  • EBM 720 Generátor

    Tiszta energiát "előállító" gép, mely közel 30-40%-al több energiát ad ki magából mint amennyit betápláltak. Elindítása után betáplálást nem igényel. 19-évi kutatás és fejlesztés után kész a sorozatgyártásra. (2006-óta!) „eddig ismeretlen”, a mágneses mezőből vett energia a forrása. Az állandó mágnesek és a tekercselés szokatlan geometriai elrendezésének segítségével!

    A mérési eredmények hitelesítését a következő személyek írták alá:    Dr. Szentirmai László (Miskolci Egyetem professzor),    Dr. Petz Ernő (ny. vezérigazgató, Paksi Atomerőmű  Zrt. Energiapolitika  2000 Társulat alelnöke),  Dr. Tolvaj Béla (Miskolci Egyetem),  Dr. Mádai Ferenc (Miskolci Egyetem),  Dr. Kiss Tibor (Miskolci Egyetem)

Asztali nézet